Alapelvek


Ez a szöveg a következő nyelveken is elérhető:


A globális fegyverkereskedelem mind a múltban, mind pedig a jelenben háborúk és fegyveres konfliktusok gerjesztője. Ennek következtében emberek millióit gyilkolják le vagy csonkítják meg, tömegeket üldöznek el lakóhelyükről, termékeny területeket változtatnak pusztasággá. Ezzel egyidejűleg az áldozatok kiszolgáltatott helyzete és szenvedése árán fegyver gyártók, közvetítők, politikai és katonai döntéshozók horribilis nyereséget könyvelhetnek el. Mi, a „Global Net – Stop The Arms Trade” („Állítsuk meg a fegyverkereskedelmet” globális hálózata) véget akarunk vetni az erőszak embertelen körforgásának.

 

A GN-STAT elkötelezett emberek hálózata, amely honlapján elhelyezett online forrásokon keresztül szolgál információkkal a nemzetközi fegyverkereskedelem fajtáiról, működéséről és következményeiről. Szándékunk olyan akciók támogatása, amelyek célja egy békésebb és igazságosabb világ. Meg akarjuk mutatni a globális fegyverkereskedelem aktív résztvevőinek nevét és arcát és megszólaltatni az áldozatait.

 

Hatékony működésünkhöz tevékenységünknek a következő alapelveket kell figyelembe vennie:

 

  1. Munkánk alapja az erőszakmentesség és a békés konfliktuskezelés.
  2. Kritikusan figyelemmel kísérjük a globális fegyverkereskedelem minden aktív résztvevőjének tevékenységét, ide értve többek között az egyes államokat, egyéneket és vállalatokat.
  3. Úgy dolgozunk a globális fegyverkereskedelem mozgatóinak felelősségre vonásán, hogy tájékoztatunk a tevékenységükről, ez ellen tiltakozással, aktív informálással, kampányokkal kritikus akciós tevékenységgel valamint büntetőjogi perek esetén jogvédelemmel lépünk fel. Tevékenységünk teljes egészében alapos nyomozásra és vizsgálatokra épül.
  4. A fegyverkereskedelmet szisztematikusan, annak szélesebb, politikai és gazdasági összefüggésében vizsgáljuk, figyelembe vesszük hatását a klímaváltozásra, a társadalmi egyenlőtlenségre és igazságtalanságra, a migrációra és a tágabb értelemben vett militarizmusra.
  5. A fegyverkereskedelem globális üzlet, amely fegyver-, és harceszközgyártók, politikusok, katonai vezetők, állami hivatalnokok és lobbisták hálózatának segítségével működik. Ha sikerrel meg akarjuk érteni ezeket a struktúrákat és megfejteni az itt játszódó folyamatokat, akkor nekünk is globálisan kell cselekednünk.
  6. Bár elismerjük, hogy a nemzeti törvények, többoldalú megállapodások, regionális és nemzetközi egyezmények és szerződések a harceszközök exportjának szabályozásában hasznosak lehetnek, ám azon a véleményen vagyunk, hogy ezek jelenleg semmiképp sem felelnek meg annak a célnak, hogy megoldják az ellenőrizhetetlenné vált fegyverkereskedelem problémáját, mégpedig a politikai akarat hiánya és a szabályozás eszközeinek gyengesége miatt.
  7. Tevékenységünk során elutasítjuk a hátrányos megkülönböztetés minden fajtáját, amelynek alapja a faji, etnikai hovatartozás, a nem, szexuális orientáció, nyelv, vallás, nemzeti vagy szociális gyökerek, vagyoni, születési helyzet, jogállás vagy bármely más státusz. Egymást kölcsönösen tisztelettel és méltósággal kezeljük, ami – ahogyan hisszük – a bolygónkon minden embert megillet.

Contact

ArmsInformationCentre

www.rib-ev.de

 

Office and Library Freiburg     Office Berlin

Stühlingerstraße 7                     Marienstraße 19-20

79106 Freiburg                            10117 Berlin

Germany                                     Germany

MAIL: rib@rib-ev.de

+49 761 / 76 78 208

 

Office Vienna

Lederergasse 23

1080 Wien

Austria

Office Hours

Our offices are not open to the public, but visits are possible by appointment.

 

The offices are occupied from 9:30 am to 4:00 pm.

Donations Account

The RüstungsInformationsBüro (RIB e.V.) is a public charity, which means that donations are tax-deductible. For donations of up to 200 EUR, the German tax authorities need only the deposit slip. For larger donations, we are of course happy to provide you with an official donation receipt.

 

our account:
RIB e.V.
IBAN: DE56 4306 0967 8041 0738 00
BIC: GENODEM1GLS